AlfaParf / Cégfilozófiánk
Oldal nyomtatása Oldal nyomtatása

Immáron 16 évvel ezelőtt alakult meg a Hair-Line Kft. fodrászkellékek- és kozmetikumok forgalmazásával foglalkozó vállalat, mely indulásától kezdve igazi színfoltnak számít a hazai szépségipar palettáján. A siker kulcsa sok tényező együtteseként fogalmazható meg, mégis a vásárlók igényeinek kielégítését gondoljuk legfőbb feladatunknak.

1993-ban, magyarországi kisvállalatként indulva nem volt könnyű dolgunk a nagy multinacionális cégekkel és már befutott vállalkozásokkal szemben, hiszen minden tapasztalat nélkül vágtunk bele a szépségipar meghódításába, de legalábbis egy szeletének térnyerésébe. Apránként, a fodrászokat-kozmetikusokat személyesen megszólítva haladtunk, ezáltal megismerve mindenkit, legfőképpen a munka mögötti embert, a termékek felhasználóját. Erényünknek tartjuk, hogy ezt a jól bevált szokásunkat mind a mai napig őrizzük, hiszen honnan máshonnan kaphatnánk biztosabb visszajelzéseket munkánkkal, és az általunk forgalmazott termékekkel kapcsolatban, mint tőlük. Eleinte Klauzál téri kiskereskedésünkben fogadtuk vásárlóinkat, de később, nagykereskedésünk megnyílásával sem szorult háttérbe kisboltunk, mely mind a mai napig a megszokott nyitva tartással, ugyanott üzemel.     

Nagyobb nagykereskedésbe költöztünk

2004-ig nagykereskedésünket a Dob utcában kereshették fel ügyfeleink, csakhogy arról rövid időn belül kiderült: kinőttük a helyet, térre lesz szükségünk. Hosszas gondolkodás után amellett döntöttünk, hogy kiköltözünk a fővárosból, telephelyünket Törökbálinton építjük fel. Ennek eredményeként 2004 tavaszán elhagytuk a Dob utcát, és a fővárosi szmogot felcserélve egy gyönyörű panorámás helyre költöztünk. A Dob utca pedig mégsem állt túl sokáig üresen… 

Megnyitottuk Oktatóstúdiónkat

Szépítőipari szakma révén – beszéljünk akár fodrászatról, akár kozmetikáról –, a hatalomnak tekintett szakmai tudás nálunk sem hiányozhatott. Az Ilcsi továbbképzések mellett 2005 szeptemberében eljött annak is az ideje, hogy fodrászainknak nyújtsunk továbbképzéseket, ennek helyszíneként építettük fel Oktatóstúdiónkat a régi nagykereskedésünk helyén. Ezzel a fodrászok számára megnyílt egy olyan élő fórum és találkozási pont, melynek keretében kis létszámú csoportokban kaphatnak választ az őket érdeklő kérdésekre, ismételhetik át a fodrászszakma alapjait, és sajátíthatják el annak újdonságait.     

Raktárt bővítettünk

Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér… Vagy végy egy újabb dunyhát. Mi éppen ez utóbbit tettük 2009 szeptemberében, mikor is bővítettük törökbálinti nagykereskedésünket egy új raktárral, hiszen nem volt már olyan komfortos az a nyújtózás. Legújabb háromszintes raktárunk tágassága valódi változást hozott számunkra, mely a térnyitásnak köszönhetően rengeteg új lehetőséget rejt magában. 

Szakmai utak

Évtizedek alatt rengeteg tapasztalattal, élmények garmadával gazdagodik az ember, melyek jelentékeny részét külföldi szakmai útjaink során vettük magunkhoz. Azt már 1993-ban is tudtuk, hogy a fejlődés határok nélküli, s mint ilyen, nem elég a külföldi lapokat lapozgatnunk, bizony fel kell kerekedni, hogy mindezt szemtől-szemben, életszerűen tapasztaljuk meg. Ennek elkötelezve szervezzük a kezdetektől olaszországi továbbképzéseinket, látogatunk el a londoni Salon világkiállítására, és tekintjük meg évről-évre a bolognai Cosmoprof rendezvényét. Utazásaink során az újdonságok megismerése mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy mindezt együtt tesszük, oktatófodrászok, üzletkötők, és az általunk forgalmazott termékekkel dolgozó fodrászok előtt mind ott a lehetőség a közös élmény megszerzésére. Akcióink keretében pedig sokszor kínálunk újabb alkalmat a kellemes és hasznos összekötésére, külföldi és belföldi utazásokkal egyaránt.

Üzletkötői hálózat

A kezdetektől vásárlóink igényeinek kielégítésére törekszünk, amit jól kialakított üzletkötői hálózatunkkal igyekszünk erősíteni. Ezzel pedig nem csupán e szép szakma termékeinek értékesítői, hanem képviselői is leszünk, melynek keretében megismerjük a fodrászok igényeit, és természetesen magát a fodrászt. E bizalmi kapcsolat kialakítását nagyon fontosnak tekintjük, hogy aztán partnerként dolgozhassunk együtt a fodrászokkal és kozmetikusokkal egyaránt.

Jövőbeni terveink

1993-ban alapított cégünk lassan, de biztosan eljutott arra a pontra, hogy a szakmában jelentkező multinacionális cégeknek megfelelő kihívást jelentsen, az állandó versenyhelyzetben hozzájuk hasonlatosan polpozícióból induljon. Büszkék vagyunk a hátunk mögött tudott 16 év kitartó munkájára, az eddig elért teljesítményünkre, arra, hogy több nemzetközi márka kizárólagos egyedárusítói vagyunk, és nagy reményekkel, életképes tervekkel vágunk neki a következő 16 évnek is. Köszönjük, nagyon jól vagyunk!